ZKPL - MPIL | Zala György tér 1 | 9220 Lendva | Szlovénia (SI)
ZKPL - MPIL

A világ olyan, amilyennek gondolod. Minden megvalósítható, ha meg vagy győződve erről. A lendvaiak is biztosak voltak abban, hogy ez a csodálatos épület, ami senkit sem hagy hidegen, egyszer felépül. Hiszen a lehetetlen csak egy „nagy” szó, amivel a „kis” emberek játszanak, akiknek egyszerűbb a megszokott dolgok között élni, mintsem erőt meríteni a változásokhoz.

A szívünk mélyén jól tudjuk, hogy az egyéni érzelmi feltöltődések fontosabbak a társadalmi elismeréseknél. Az egyén műveltsége, a képzettségen és az anyagi jóléten túl, az önmagunk és környezetünk iránti igényt, a jó hangulatot, és a számunkra biztosított perceket is jelenti. Ezekben a pillanatokban a színpad, a történet, a dallam, a szavak varázsa keríti hatalmába az embert… amelyek a szürke hétköznapokban még sokszor visszacsengnek.

Léteznek dolgok, amelyek edzik minden érzékszervünket. A művészet, e szent támpont, az egyik legfontosabb mind közül, amelyik megtölti a szívünket. E színpadon emberi sorsokkal találkoznak bizonyos tereken és korokon belül, ahol a történetek lejátszódnak. A színpadon elhangzó szövegek és zenék, gondolatokat ébresztenek, megérintik érzésvilágukat, keserű felismerésekhez vezetik el Önöket, általuk újraértékelhetik nézőpontjaikat Szemtől szemben találják majd magukat a legőszintébb gondolatokkal és érzelmekkel.

Röviden, a hangulatok széles skáláját ébresztik fel Önökben a felszabadító nevetéstől a megnyugtató sírásig.

A színpadi por bizonyára mélyen a szívükbe hatol majd. Hiszen a zene csókja és a színház ölelése már örökre rabul ejt.

A régi jó idők itt és most vannak. Ne maradjunk le róluk!

 

ŠIMONKA Tanja
a lendvai Művelődési és Promóciós Intézet igazgatója

2010. szeptember 5.
10.00 órakor
Lendvai Zsinagóga

A Színház- és Hangversenyterem megtekintése előzetes
bejelentkezés
alapján, szervezetten lehetséges.

Lek
Triglav
Intering
Kmetijsko gospodarstvo
Terme Lendava
Montaza Lendava
Nepujsag
Vzajemna
Jub

Elérhetőség | Oldaltérkép | A honlapról | Látogatók száma: (2010. szept. 1-től) → Statisztika  

 

© 2004-2010, Zavod za kulturo in promocijo Lendava - Művelődési és Promóciós Intézet Lendva.
A MPIL 2004-ben alakult és a lendvai Színház- és Hangversenytermet üzemelteti.

Obcina Ministrstvo za kulturo MMONK